Vári Johanna vagyok, sminkes/maszkmester, arc- és testfestő.
Már nagyon régóta követem a filmek speciális effektjeit, az első film ami már gyerekkoromban magával ragadott a „Csodás álmok jönnek”. Természetesen azóta bővült a lista, nagy filmrajongóvá váltam. A húszas éveim elején kezdtem el kísérletezni a maszkolással természetes anyagokból (ételfesték, zselatin, kakaópor, stb), és a fantázia sminkekkel, majd 2017-ben kezdtem el képzésekre járni, és azóta is folyamatosan fejlesztem a tudásomat, kreativitásomat. Már azelőtt is nagyon érdekelt a rajz, festészet, barkácsolás, és gyakran a saját projektjeimhez, vagy akár egy halloweeni bulira is én készítettem el a sminket/maszkot vagy akár a jelmez kiegészítőket az ismerősöknek.
Imádom, hogy mennyit tud adni egy kevéske smink is, hogy ez önbizalmat is ad (amiből ráadásul manapság a legtöbb embernek kevés van), a maszkolás pedig teljesen megváltoztathatja az ember arcát, valaki más bőrébe lehet ilyenkor bújni. Szeretem látni a modelleken azt az izgatottságot, amit az átalakítások okoznak.
Miért kreatív sminkes?
- mindig új ötletekkel és megoldásokkal állok elő, kísérletezek új technikákkal és anyagokkal, hogy egyedi megjelenéseket hozzak létre,
- jó színérzékkel, formatervezési készségekkel és kézügyességgel rendelkezem,
- részletgazdag megvalósítás: minden apró részlet számít. Pontosan és gondosan dolgozom, hogy a végeredmény tökéletes legyen,
- rugalmasság és alkalmazkodóképesség: Képes vagyok alkalmazkodni a különböző igényekhez és körülményekhez, legyen szó divatbemutatókról, fotózásokról, filmekről vagy különleges eseményekről,
- türelem és kitartás: gyakran időigényes és aprólékos munkáim vannak, amik türelmet és kitartást igényelnek,
- szenvedély és Elkötelezettség ami jellemzi még a munkámat, törekszem a folyamatos fejlődésre és kreativitásom bővítésére.
Amikor szabadidőm engedi, kézműveskedéssel is foglalkozom.
Mindezek mellett fotósként is tevékenykedem (Fotós oldalam: www.yoheeart.hu)
Megjelenések, díjak:
- Facebook oldalam
- Instagram oldalam
- 2017 Glamour Make Up Akademy – Special effects art / Maszkmester oklevél
- 2017 Divatsminkes oklevél
- 2018 Henna és testfestő oklevél
- 2018. 09.26-28 az IttÉsMost Társulat részére öregítés sminkek és sebek készítése a Hungexpó területén megrendezett Euroskills eseményén
- 2018.11.01. This Magazine megjelenés és díj – Legjobb Halloween-i smink
- 2018.01.02. Stan Winston School of Character Arts kiemelt megjelenés
- 2018.11.30 Arcfestés verseny 1. helyezett – Csillámvilág
- 2019.02.01. Alkalmi testfestés és csillámfestés oklevél
- 2019.03.05 One stroke arfestő tanfolyam
- 2019.04.18. Szépségtanácsadó okj
- 2019.10.24. Kezdő varrótanfolyam
- 2020.03.07 Üvegmozaik készítő tanfolyam
- 2021.08.31 Akvarell festő tanfolyam
- 2021.09.20 Selyemfestő tanfolyam
- 2021.11.28 Tiffany workshop
- 2022.05.26 Süthető gyurmából készült ékszer workshop
- 2023.10.06 Mvibe Magazine megjelenés – fantázia smink